Articles Interviews School Life World

Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány

Kelemen Zsófi, Tóth Ákos

Kérem beszéljen nekünk egy kicsit erről a szervezetről. Mivel foglalkoznak és kiket segítenek?

Az Age of Hope gyermekvédelmi alapítvány alapvetően a hátrányos helyzetű gyerekek 

szabadidejének hasznos eltöltése a fő célunk. Ez azt jelenti, hogy családból kiemelt 

gyerekeket illetve gyermekvédelmi intézményben vagy nagyon szegény régiókban élő 

gyerekeket támogat elsősorban a programunk. Ez számokban úgy néz ki, hogy nyáron 5-6 

tábort szervezünk, és 100-120 gyereket tudunk térítésmentesen táboroztatni. Évközben 

különböző adományturnéink vannak, a karácsonyi kampányunk a legerősebb. Ilyenkor 1200 

gyerekhez jutunk el cipősdoboz ajándékokkal és körülbelül 2.5-3 tonna tartós élelmiszert 

tudunk eljuttatni hátrányos helyzetű családokhoz. Most hétvégén lett vége a tisztítószeres 

kampányunknak, itt egy teherautónyi tisztítószert el tudtunk vinni szegény településekre. 

Nagyon fontos még az Age of Hope életében, hogy gimisekkel dolgozunk, tehát az 50 órás 

közösségi szolgálatot szokták nálunk végezni, nagyrészt sportoló gyerekek, szóval főállású 

alkalmazottunk nincs, és ezeket a számokat mind ezek az önkéntes gimisek hozzák. Minden 

táborban részt vesznek, mi tényleg komolyan vesszük ezt az 50 óra közösségi munkát.

Nagyon jól hangzik. Tehát akkor több ilyen iskolával is kapcsolatban állnak, mint a 

miénk? Illetve volt már ilyen, hogy ilyen jótékonysági eseményt szerveztek az iskolák, 

mint amit most mi csinálunk?

Igen, általában a  Budai, Budapesti iskolák nagyon szeretik az Age of Hope-ot, évente 10-15

50 órás közösségi szolgálatot végző diákot tudunk fogadni, így jött a Carmel is hozzánk.

Kíváncsi vagyok, hogy hogyan alakult meg ez a szervezet, honnan jött az ötlet?

Hát az ötlet az tőlem jött, közel 20 éve dolgozok a gyerekvédelemben, hamar kiderült hogy az állam gyerekvédelme több sebből vérzik, és mindenre jutna ez, kivétel pont arra ami a legfontosabb, még pedig hogy ezeknek a gyerekeknek jövőt adjunk, valamint hogy a szabadidejüket hasznosan töltsék. Nincsen állami pénzből arra keret,  hogy el tudjanak ezek a gyerekek menni a Balatonra egy hétre vagy akár egy kirándulásra, sőt akár egy strandon egy lángost enni, ezért erre gyűjtöttünk pénzt és közvetlen előzménye az Age of Hope-nak a Vörös iszap katasztrófa volt amikor mindenki összefogott, és az alapító okmányban azóta is szerepel, hogy katasztrófahelyzetekben is, akár hóhelyzet, akár árvíz, hatékonyan tudunk segíteni. Facebookon operálunk elsősorban, több, mint 9000-en követnek minket, amik nem fizetett likeok, hanem ezekben valós munkavégzés van. Ezért mindenkinek javasolnám, hogy látogassa meg a honlapunkat, facebook oldalunkat, ezeken lehet képeket találni a munkánkról és a kampányainkról. Ebből az iskolából is szeptembertől várjuk a szorgalmas önkéntes diákokat 🙂 

Köszönjük szépen a lehetőséget és reméljük, hogy tetszeni fog majd ez a kis vásár, amit szerveztünk. 

Én is köszönöm.

Elérhetőségük:

https://ageofhope.hu

https://www.facebook.com/ageofhopealapitvany/

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: